1. Fejezet
„ a ballépés”
Vegyes izgalommal topogtam az Arenali móló sarkánál. Innen már jól látszottak az aréna fényei. Nem épp tegnap volt, hogy Mallorcán horgonyoztam le, mégis a Park Aréna körzete számomra ismeretlen övezet. Közelebb érve úgy méregettem, mint egy épp most érkezett turista, aki bulizni jött a szigetre. Az Aréna… mint egy délceg bástya úgy magasodott ki, a tengerpart sűrű sötétjéből. Hatalmas volt és tekintélyt parancsoló. A háromszintes, masszív építmény üvegtetejéről, színes fénycsóvák repültek, minden este, nyílegyenest az ég felé. Gyorsan forgó táncuk, tarkára festette a végtelent. Amikor a fénytánc feltűnt a sötét égbolton, már mindenki tudta: kinyíltak az Aréna vaskapui. Bizony kinyíltak és akkora dübörgést okoztak ez által, mint egy atomrobbanás. Hogy miért, s mi köze ennek az atomhoz? No igen, aki járt már az Arénába nem kérdezne efféle süketségeket, de azok kedvéért akik még nem élték át a „durrt” egye fene, elmesélem. Ami bent vár a vendégekre olyat élmény, ami még a haldokló arcára is mosolyt csal. Épp olyan ütős, mint maga az atom, épp annyira gyilkos,( a szó jó értelmében ) és épp akkorát szól. Nem túlzás azt állítani, hogy az impozáns épület, a maga három szintjével és temérdek szórakoztatási lehetőségével, bizony uralkodó jelensége, sőt szimbóluma is lett, a bájos szigetnek: Mallorcának.
Persze, ha egy hatvan év körüli turistától megkérdeznék: mondja mama, milyen a Park Aréna?. Nyilván szemöldökhúzogatáson, és érthetetlenséget sugalló grimaszokon túl, mást nem igen kaphatnánk. Érthető, annál is inkább mert ezen a patentos kis szigeten, ezernyi a turistacsalogató látnivaló. A Sa Calobra öböl áttetsző türkizes világa, melyből több tónusú sziklatömbök emelkednek a magasba, vagy épp a Formentor fok vizének sejtelmes smaragdos színe, s a mellette végigfutó bársonyos, vakítóan fehér, homoktakaró. És itt van még Palma, az élő történelem. Fejlett infrastruktúrával, szűk kis macskaköves utcáival. Eldugott kis halászfalvakban, megismerkedhetünk a helyiek szokásaival, megcsodálhatjuk a sziklákba épített szebbnél szebb villákat, felülhetünk egy nosztalgiavonatra, mely narancsligeteken keresztül szeli a kanyarokat, vagy süttethetjük a hasunkat a hosszanti strandok valamelyikén.
A páratlan Park Aréna, El Arenal és Palma között, egy viszonylag kietlen, strandolásra nem kijelölt partszakasz közelében épült. Szándékosan olyan területre, ahol napközben nincs túl nagy mozgás, s éjjel sem zavarja a pihenni vágyókat a nagy zaj és zsongás. A hely maga valóban olyan, mint az ókori Róma egyik Arénája. Monumentális, kör alakú erődítmény, sok kicsi apró ablakkal. A falakon gladiátor harcosokat ábrázoló festmények, hatalmas görög mintás tartó oszlopok, és az a bizonyos rozsdavörösbe ágyazódó, barnás, bronzos szín uralkodik az egész belső térben. Egy kis friss levegőért, pedig fel lehet ruccanni a tetőre, ahonnan belátszik az egész Arenal-i part. A Colosseum kivételes kikapcsolódást ígér, színes látványos programokkal várja látogatóit. Található benne mozi, discó, külön nosztalgia, jazz és rock and roll „osztállyal”, ez utóbbi afféle igazi dühöngő, oltári jól ki lehet engedni a gőzt. Persze elengedhetetlen a casino, a bowling terem, na és a sztriptíz is helyt kap. De amitől az Aréna mégis különbözik a többi szórakozóhelytől, az a harmadik szint és az ott található extrém kis világ. Itt, a felső szinten, minden este más őrültséggel várják a szélsőséges mulatozásra vágyókat. Habparti nélkül nem indulhat egyetlen este sem, de ez még csak a kezdet, ezután jön csak az igazi őrület. A nagyterem közepén, egy jókora ring áll, ahol minden alkalommal megmérkőznek az igazán elszántak. Hol iszapban teszik mindezt, hol fagylaltban, csúszós habfürdőben, vagy akár mű hóban. A lelkes közönség pedig végigszurkolhatja az egész menetet. A szomszédos teremben eközben élő koncertek mennek, vagy épp rögtönzött színi előadások. Igen, nagyon jól szigeteltek a falak, és hihetetlen de nem zavarja egyik előadás sem a másikat. Szóval aki mulatni akar minden bizonnyal mulatni is fog, feltéve, hogy ellátogat a Park Arénába.
- Mondd meg nekem Jilli, mi a manót keresünk mi itt? – kiáltottam túl a nagy hangzavart amennyire tőlem tellett, de Jilli természetesen csak a vállát vonogatta, s lazaságában épp hogy szét nem pergett
- Egy vad bikát édesem!!! – nyerítette – Kizárólag a te számodra…
Hát az én kedvenc kis barátnőm eléggé szabad szájú, de akkor is imádom. S ha már tiszteletünket tettük, vissza nem fordulhattunk. Belevetettük magunkat az éjszakába, s hol is kezdhettünk volna máshol, mint az Aréna csúcsán. Húú és amit ott láttunk, még a nagyszájú és gátlástalan Jilli szája is tátva maradt. Az „étlap” ínycsiklandó finomságot kínált: főmenüje a mézbirkózás. A vállalkozó kedvű hölgyek, vagy akár urak vívhattak meg egymással a finom ragacsos mézben.
- Hányingert kapok már attól is ha néznem kell – akadékoskodtam
- Ugyan maradj már.. – nógatott Jill – mozdulj ki végre, a sablonos üzletasszony szerepéből. Lazulj Emmóca…
Mi tagadás, valóban nem illettem ebbe a környezetbe, a sors mégis ide vezérelt, de vajon miért? Jó szándékból, avagy épp ellenkezőleg? Vajon tényleg erre visz az ösvényem, amelynek az egyik állomása a Park Aréna? Mégis mi várhat itt egy olyan nőre mint Emma Holden?
Vannak az életben megmagyarázhatatlan helyzetek, értelmetlen történések, olyan tettek, amikre, nem hogy büszkék nem vagyunk, de szeretnénk kiradírozni az életünk forgatókönyvéből. Rossz hír, hogy ez nem így működik. Ami egyszer megtörténik, örökké részese marad a további életünknek. Vannak felejthetőbb ballépések, és akadnak nehezen feledhetők is. Mindegy is, a tudat, hogy egyszer, vagy akár többször, helytelenül cselekedtünk, beissza magát a gondolatainkba. Ha előre láthattam volna, hogy, a dacos, már csak azért is megmutatom éjszaka, a Park Arénába, bizony a nehezen feledhető botlás kategóriába sorolódik, soha nem térek be ide, még egy korty ital kedvéért sem. Hogy ki is vagyok én tulajdonképpen? Egy nő, akinek a neve mára teljesen összemosódott a Holden szállodaláncéval. Emma Holdennek hívnak, s Mallorca szerte mindenki csak úgy ismer, mint a gazdag hoteltulajdonos Toni Holden feleségét. A szigorú és komoly üzletasszonyt, aki fél éve átvette férjétől a hotelkomplexumok felügyeleti irányítást. Az asszonyt, aki mindig kifogástalanul néz ki, mindennap más kosztümöt vesz magára, hozzá tökéletesen passzoló cipővel, táskával. Mogyoróbarna haját többnyire a fejetetejére halmozva, kontyba viseli, s sminket csak akkor ken magára, ha épp valami nagy volumenű fogadásra készül. Igen, így festek általában…. általában, de per pillanat egy fikarsznyit sem hasonlítok a fent említett dámára. Inkább vagyok kihívó, mintsem elegáns. Átvedlettem szende szűzből, dominává. Hiper rövid bőrszoknyát választottam erre a kivételes alkalomra - épp csak a combom közepéig ért visítva! - Biz’isten majdnem mindenem kilátszott. Nem érdekelt. Hozzá, egy oltári dögös, tűzvörös topot húztam magamra, ami a felső idomokat emelte ki, de becsülettel ám. Loknis fürtjeimnek szabad utat nyitottam, had hancúrozzanak kedvükre a vállamon.
- Már megbocsáss, de lehet jobban élvezném a műsort, ha férfiak fetrengenének a mézben – kezdtem belefeledkezni a mézcsatába
- Csak várd ki a végét, arra is sor kerül. Lazulj el, itt nem ismer senki. És aki még is, az úgy sem ismer rád. – Jillien pukkadozott a nevetésről – el sem hiszem, hogy ezt te vagy Emma baba
- Mert nem is én vagyok, ma este valaki más akarok lenni, de ahhoz még innom kell.
- Ez a beszéd.
A pulthoz siettünk. Rámutattunk egy kékszínű koktélra, aminek a valós tartalmáról fogalmunk sem volt. Nem is számított, úgy gondoltuk, ha csak fele olyan ütős, mint szép, már akkor nyert ügyük van. Így történt, a blue ice néven hirdetett egyveleg, erős is volt, finom is volt, és még a szépérzékekre is kifogástalan hatást gyakorolt. Akár csak mi a férfiakra. Sikerült úgy megbabonáznunk a pult mögött serénykedő mixert, hogy az további két pohárra befizetett nekünk, a saját kontójára. A harmadik után már megszűntek a gátlások, és kis hijján az egyensúly is, amint leléptem a magas bárszékről.
- Hello – vihogtam mint egy egyetemista csitri a gólyabálon – mozog a föld
- Nem barátném – kiabálta túl a hangzavart Jilli – sok benned a pia, de most inkább odanézz. Megjöttek a fiúk.
Valóban. Amíg mi bemelegítettünk a bárpultnál, addig a ringben kicserélődött a csapat. Két izmos Adonisz küzdött egymással, elszántan, egyetlen szál alsóneműben. Testükről patakokban folyt a méz. Elég soká elhúzódott a menet, még végül a piros alsónadrágos egy utolsó, megsemmisítő ütéssel, a földre kényszerítette a fekete gatyást. A lelkes, női közönség üdvrivalgásba tört ki, mely duplájára fokozódott, mikor három, szerencsés kiválasztott, beléphetett a ringbe, hogy lecsemegézze a győztes testéről a finom mézet.
- Tudod, - lihegtem még mindig extázistól túlfűtötten - elképzelem, hogy az én szállodám puccos vendégeit, azokat a vén satrafákat, meglepem egy ilyen produkcióval
- Hidd el nekem baba, mindnek nedves lenne a bugyija.
- Gondolj bele, hogy Mrs. Zaher, lenyalja arról a görög istenről a maradék mézet.
- A nyakam rá, hogy még az a karót nyelt véncsaj is benedvesedne tőle. Úgy hidd el nekem. Minden esetre én már tocsogok a lucsokban.
Figyelemmel követtük a következő menetet is. Nagyon bírtuk, szinte odaszegeződtek a lábaink a ring elé. Aztán jöttek a nők és már nem is volt annyira poénos a mézes buli.
- Táncolni akarok, jazzt akarok, most azonnal. – Jilli szótlanul követett egészen a parkettig. Megszállott a jazzimádatom. A szenvedélyemmé vált, egészen a bőröm alá hatolt a ritmus.
- Ez az látod – lelkendezetem – én ettől indulok be. Átadtam magam az ütemnek, és kígyóként tekeregtem a parkett közepén. Észre sem vettem, hogy Jill lelépett,- a barátnőm szerint a jazz unalmas, nohát.. Vitatkozunk is ezen eleget - amikor megfordultam meglepetésként ért , hogy biz’ … egy igen vonzó férfi kever a hátam mögött.
- Tetszik a mozgásod baby, táncolj még velem.
A magas, sötét hajú férfiból, jószerével semmit nem látottam, kivéve a fehérlő fogsorát, ami rikított a stroboszkóp fényében. Annál jobban éreztem a teste vonalait, ahogy tánc közben hozzám dörgölődzött.
- Ha csak fele olyan jó vagy, mint én akár egész éjszaka is. – feleltem kacéran.
A férfi kajánul visszamosolygott, s mindketten lefordítottuk a „madárnyelvet”. Már nem a táncról beszélgettünk, nagyon is nem. Majd egy órán keresztül koptattuk a cipőinket a parketten, s Jill eközben teljesen felszívódott, de nem zavart. Jilli lélekben mégis ott volt, bent a fejemben, ahonnan visszaköszöntek szavai: - Tedd meg végre, ez egy olyan hely, ahol következmények nélkül bárkit felszedhetsz. Rádférne már egy jó dugás. Hidd el, reggel máshogy ébredsz majd.
- Iszunk még egyet? Vagy inkább mutassam meg mennyire jó vagyok? – érdeklődött a sármos úr
- Előbb igyunk, - bólintottam - aztán bizonyíthatsz.
Szomjas voltam, egy húzásra felhörpintettem, a pohár alján csillogó whiskyt. Épp csak megnyaltam a szám szélét, megízlelve az utolsó cseppek zamatát is, amikor a férfi, támadásba lendült. Azon kaptam magam, hogy forró nyelve már a szájpadlásomat cirógatja. Elkábított a csók!! Mégcsak nem is ellenkeztem, de hát micsoda nő vagyok én? Egy szajha, mert ezen az estén az vagyok csak egy név nélküli szajha. Hosszú ujjaimmal, a férfi dús, fekete hajába túrtam, és legcsábítóbb vonzerőmet elővéve szorosan hozzátapadtam. Éreztem, amint az öle egyre csak keményedik, s ettől az ereimben még szaporább lett a lüktetés.
- Egy közeli szállodában lakom, alig pár méterre innen.. – lihegte
- Nem – hidegzuhany. Telibe talált, érezni véltem, ahogyan végig zúdul a nyakamon az ébresztő hidegvíz - szállodába nem megyek- idegesen eltoltam magamtól.
- Ne izélj már – nézett rám a fickó értetlenül – jó hely, nem egy motel…
- Akkor sem. Inkább hagyjuk az egészet
- Várj! Nem hagyhatsz itt! Teljesen felhúztál, és én is téged. Keresek valamit, csak ígérd meg, hogy itt megvársz.
Rövid idő elteltével, az idegen kulccsal a kezében tért vissza: - Egy barátom lakása, a miénk egész éjszakára. Eljött hát a perc, ahonnan nincs visszaút. Na nem mintha menekülő útvonal után kutattam volna. Ugyan már! Egyetlen irányba igyekeztem, a férfi karjai közé, azt akartam, hogy felfaljon, hogy egész éjjel el sem engedjen, hogy tovább csókoljon, addig még el nem jön a reggel. Érezni akartam a nőiességem, látni a férfi tekintetében a vágyat ahogy rám néz, hogy megbolondul a testemért, s hogy eszeveszetten kíván…..
- Gyere- csókolt zilálva a férfi- erősen a ajtóhoz nyomott, mialatt szabad kezével ügyesen kikulcsolta a zárat.
Igen, talán túlságosan is rutinosan, persze ez valahogyan nem tűnt fel. A lényeg, hogy benn voltunk, a sötét szobába. Sürgős volt, nagyon – nagyon sürgős és az ágy olyan messzinek tűnt. A kezdeti szenvedélyes csók vaddá, durvává, követelődzővé erősödött. A férfi végignyalta a testem, a nyakamtól egészen a hasam közepéig, úgy hogy közben kibontotta a melleimet takaró topot és az alatta feszülő csipkés melltartót. Halkan felnyögtem, az ösztöneim végleg átvették az irányítást. Az erős kezek, egyre közelebb kerültek testem középpontjához, s sietősen szabadítottak meg, az egyetlen, fedezéket nyújtó tangámtól. – Igen – hagyta el ajkaim az elismerés szava – ahogy megéreztem dülledt ölemben a férfi nyelvét. Tűzbe borult a testem, már közel jártam a beteljesüléshez, mikor ő felemelkedett, és hirtelenjében előkapta nadrágjából, igencsak tekintélyes méretű szerszámát. Fuldoklóként kapkodtam a levegőt, és a számat ismét meglepő szavak hagyták el
- Gyere– simogattam meg a vágytól duzzadó keménységet – érezni akarlak magamban, gyere végre.
- Máris … máris neked adom… Felemelte a jobb lábam, és a falnak döntve, egy erős mozdulattal belém hatolt. Igen – duruzsolta, mialatt mozgása intenzitása fokozatosan erősödött. Megszűnt körülöttem a külvilág. Kéjesen sikongattam – Gyere – gyere még… még. Másodpercek teltek csak el s az idegen a fellegekbe repített, amiért én akkor és ott, abban a pillanatban rettenetesen hálás voltam. ……
