"...Amikor megfordul a mese és a királyfiból béka lesz ...."

A Farsang békája,avagy ki is az a Tikár Zsolti …

A februári napsütés lágyan simogatta arcomat. Hálás voltam minden egyes sugaráért, és persze a  napszemcsimért amibe olyan vagánynak tűntem amilyen persze közel sem  voltam, de  leginkább azért, hogy hunyorgás mentesen élvezhettem az elém táruló látványt, pontosabban élvezhettem volna. De ez nem az a történet, ez most pont egy olyan „ágyból sincs kedvem kibújni” nap, s hogy mindezek mellé még mensi görcsök is  gyötörnek már csak pont volt az i-re.

„Tegnap… tegnap kellett volna itt lennem”  –nyafogva nyomatékosítom barátnőmnek, hogy felfogja végre, a tegnapi eső elmosta az álmaimat.

Bezzeg Kati csak mosolyog rajtam, és az oldalamat bökdösi, hogy vegyem már észre, éljek már a valónak, nyissam már ki a szemem milyen jó is itt a felhozatal. Hogy ne keseregjek már holmi internetes csalók után, akik nem mernek elém állni, csak a leveleik mögött bátrak.

De nem igaz a Jani nem ilyen, az eső a hibás mindenért.

Ahogy elfordítom a fejem, megakad a szemem valamin. Azta…  Eszemet sem tudom idő óta nem láttam már ilyen óriáskereket. A tér közepén magasodott és méltóságteljes lassúsággal emelkedett épp a magasba. A mindenit – csúszott ki hangosan is a számon– ez aztán retró, az a billegős, esernyős fajta ami első ránézésre mutatós, és csalogató, de másodikra már inkább félelmetes és rozoga. Nem is értem, hogy kaphatott működési engedélyt? Mi van? Most tényleg ezen agyalok? Mindig előjön az a vacak ellenőr énem. Nagy itt a baj.

A Miskolci Kocsonyafarsang kellős közepén állok, a zsúfolt ámde valami varázslatos hangulatot árasztó téren. Egymást érik a színpadok, színesnél színesebb programokat kínálva. S ha mindez kevés lenne az egész főutcát belakták a bódék, az árusok, s az a semmi máshoz nem hasonlítható vásári hangulat, s illat kavalkád. Ahol bizony ötletesen árulják a sült kolbászt, mondván 800 ért bekaphatsz egy 20 centiset. Ugye neked is fülig ér a szád? Na igen ezen még én is elmosolyodom, pedig nem volt okom vidámkodni, ám most mégis beszólok az árusnak

-        -  Sajna vega vagyok, és tényleg fenséges az illata, de még ingyen sem kapnám be.  

Mondanom sem kell, aki csak hallotta körülöttünk dőlt a nevetéstől, sőt némelyeknek annyira tetszett hogy még meg is tapsoltak. Belül azért jól esett a lelkemnek, ami még így is szabadulni akart innen.

Levegőt épp csak egy szusszanásnyit és falatnyi egérútnak való pillanatot kérek. Dehogy kérek, követelek, követelem magamnak. Persze hogy nem a világgal van a baj, hanem kizárólag velem. Itt vagyok, jelen vagyok a Kocsonya Farsang kellős közepén,  a Városház- téren állok, a vadi új irhámban feszítve – amit utolsó darabos akcióban szereztem be potom áron. Micsoda egy jó vétel volt. Hajajjj. És ha még ez kevés volna a hajam is olyan friss és selymes, mint aki két napja járt fodrásznál – így volt.  Szóval mutatós vagyok, úgy gondolom, vagyis nem én, hanem Kati barátnőm aki azóta is bökdösi az oldalam jelezvén, hogy mennyien forognak utánam. Jajj hagyjad már – kárálom le a barátnőmet – kit is érdekel most ez, meg ez az egész cirkusz. Pedig boldognak kéne lennem, hisz itt vannak velem a barátaim, akiket mindennél jobban szeretek a Jocó a Kati, a Zsuzsi és a Marcsi is.

-          - Ugyan minek is jöttem én ide? – morgolódom magamnak szánva mégis kissé hangosabban a kelleténél

-         -  Azért hogy együtt legyünk és jól érezzük magunk – veti oda flegmán Kata

-         -  Azaz átkozott eső mindent tönkretett – csak folytatom, nem bírok leállni

-         -  Igen Zsani – bohóckodik Jocó – tegnap valóban esett, de ma, nézd csak, ma már bizony süt a nap

Lehet még örülnek is hogy így alakult? Hiszen ők megmondták, „ nem kell neked ez a pali, túl messze van”. Mintha Gödöllő a világ vége lenne, ugyan már – magyaráztam Zsuzsinak talán többször mint kellett volna az elmúlt egy hónapban - Igen, van egy gyereke, cuki láttam a fotókat, nem akarok még anyuka lenni. Na és? Ha mégis úgy alakul... Jó-jó azt is tudom, hogy  gengszter, hiszen kopasz és  vastag fuksz van a nyakában, a BMW-kről már nem is beszélve, amiket úgy váltogat mint más pasi a zokniját se.   De veszett jóképű. Hallod Zsuzsi a szemei még fotón keresztül is megbabonáznak, a hangjától meg beájulok. Kit érdekel ha rossz fiú?  A jó meg úgyis túl unalmas. De pont neked barátnőm ezt nem kell magyaráznom. – meggyőztem ideig-óráig.

Rákészültem, elképzeltem hogyan esszük majd meg a város legfinomabb kocsonyáját együtt, majd kézen fogva sétálunk végig a villamos síneken az én gengszteremmel. Aztán jött az eső és szépen odavágott a terveimnek. Jó kis otthon nassolós szombat estém lett, most meg… iderángattak, hogy egész végig azon agyaljak tegnap kellett volna itt lennem és nagyon nem velük.

-         - Ebből elég – veszi a kezébe a irányítást Kati – szelfizzünk. Mégis csak tudnia kell a világnak hol vagyunk – kacag fel ércesen és mi is vele együtt. De előbb – emeli magasba mutatóujját - Zsani készít rólunk egy fotót

-       -    Mi??? – kárálok – akkor engem lehagytok?

-          - Fejezd be – vág hátba Zsuzsi – fotózz és nézz a szobor felé – kacsint

Nem értem mi bajuk, de teszem amit mondanak, úgy sincs kedvem ehhez a naphoz. De most ez komoly? Leesett de jó erősen. Létezik, hogy nem vettem észre? Ilyen amatőr lennék? Katinak igaza volt, ahogy Zsuzsinak is. A szobornál álló fazon engem stírölt. Kár hogy csak a profilját látom, túl messze van ahhoz, hogy alaposabban szemügyre vegyem. De magas az jól látszik, és az is hogy jólöltözött és borostás. Ki is van oda a borostáért? Ja persze az én vagyok. Elvigyorodom. A többiek veszik és díjazzák, hogy vége, végre észrevettem a nyilvánvalót. Közben pár métert haladunk lefelé és megállunk egy forralt borra. Ilyen nincs, de hisz követett minket. Kacajunk robbanni készül. De akkor észreveszek a távolban egy ismerőst és hirtelenjében eltűnök a tömegben. Egy ideig keresem azt, akit látni véltem, de mivel nem találom visszaindulok a többiekhez. Hirtelen irányváltásomban majdnem neki ütközöm, az engem bámuló idegennek. Villantok rá egy fél mosolyt, láthatóan nem veszi. Zavarban van. Vajon ismét utánam jön? Egy ideig még igen, de mire elkezdtem volna élvezni a helyzetet a fazon felszívódott. Egye fene – gondoltam – bárhogy is alakult a hangulatom fellendítette. Hatalmasat buliztunk az Ismerős Arcokkal, s letoltunk még pár forralt bort is. Hazafelé aztán Jocó robbantja a bombát

-         Összehaverkodtam az idegennel és zöld utat adtam hozzád – vihog

-         Hogy mit csináltál Jocó? – ordítok rá, de félig én is nevetek, nem is értem magam

-         Én csak a neved mondtam meg. A többi rajta áll

-        Basszus – nézem hitetlenkedve a telefonom – új engedélykérés: Tikár Zsolt

Hát így kezdődött. Ott a főutca kellős közepén egy pillantással, egy fél mosollyal egy baráti jó szándéknak köszönhetően. Egy tündérmese vette kezdetét??????

Hazaérve aztán a telefonra tapadt a fülem, s fél éjszakát nyomtuk a dumát, ami 10 percnek tűnt. Intelligens, bizsergető, sejtelmes, igen-igen vadító, a hangja maga a mámor.  Ő az, ő kell nekem.  Izgalmas, felkavaró, sűrű napok, hetek következtek. Minden pillanatomban ott volt.

Létezhet hogy beleszeretek valakibe akit csak egy kósza pillanatig láttam? Akinek a facebook adatlapja tele van olyan képekkel, ahol másik nőt ölelget? „ Már csak a múltam” – mondja ő – törölni fogom. Neki higgyek vagy a szememnek? Mikor száműzi fotóit és kapcsolati státuszát a közösségi oldalról megnyugszom. Én vagyok a legszerencsésebb nő amiért a szombati randim elmaradt így vasárnap mentem a fesztiválra és megismertem őt. Bizony őt, aki talán a nagy Ő-m lesz. Olyan, mint a filmekben. Számtalanszor átbeszéljük mennyire jó is ez.  

Ahogy telnek a napok egyre türelmetlenebb vagyok, látni szeretném már de ő folyton hárít. Miért jó hónapokig levelezgetni, beszélgetni személyes találkozó nélkül? Teszem fel magamnak és neki is egyre gyakrabban a kérdést. Mellébeszél. Mikor döntök és lezárom a gyerekes levelező arc nélküli ismerkedést, dührohamot kap. Nem érti honnan az erőm hisz oly szépen manipulált eddig.

Na igen, időbe telt de kiderült ki is ő valójában. Nem. Nem a Miskolci Adonisz sokkal inkább a fesztivál békája.

A véletlennek köszönhettem, hogy kiderült, ki is Ő, s megismerhettem a valódi énjét, Őt a hazug csalót, aki mindenkit kihasznál, átver, lehúz anyagilag, nem ismer sem istent sem embert, sem barát sem testvér nem téma nála. Érzelmileg, emberileg nulla. A felismerés nem tagadom megdöbbent, összetör s egy kicsit el is pusztít, de nem adom fel. Erős maradok. Viszont  a hitem, egyre inkább romokban.

Két hónapig éltem a bűvkörében,  viccesen szoktam mondani hogy két „esős” hónap volt ez vele, amiben olyan sok szivárvány bekúszott, hogy majdnem elhittem igaziak. De nem mindez csak látomás volt. Csak hinni akartam a szivárványt, amitől biz nem láttam a borút.

Aztán végre eljött az a reggel, amikor kitártam az ajtóm és beengedtem a napsütést, az igazit…

-       - Helló – üdvözölt az ajtó mögött ólálkodó – Gödöllőn már tombol a nyár. Hoztam belőle neked, de az még jobb lenne ha velem jönnél ?.......

Lehet hetek, hónapok, de akár az is előfordulhat hogy évek kellenek hozzá még megtalálod a helyed de akkor sem, soha ne add fel. Még akkor sem, ha a herceg keresése közben folyton békákba botlasz. Pár hónappal később újra láttam a fesztivál békáját. Azzal a nővel volt, akivel a fotókon is. Egy színházi, tömény nevetéstől hangos előadás szünetében történt.  Látványosan vitatkoztak, borzalom volt rájuk nézni. A fazon magyarázott a nő meg próbált elhúzódni. Ő talán sosem fog tudni szabadulni tőle. Na, akkor és ott végre rájöttem mitől menekültem meg.

Két év telt el a fesztivál óta. Ismét februárt jelez a naptár, a teraszon álldogálok és ugyanúgy élvezem a napsugár simogatását. Egy dolog változott csupán. Az pedig a hangulatom. Immáron boldog vagyok. Tekintetem a gödöllői tájat pásztázza, azt hiszem, sosem fogom megunni a zöldellő hegyek látványát.

Igen, azt mondják minden csak kitartás kérdése. Azt is mondják, hogy küzdeni kell azért amit akarunk, azért akit akarunk. És még azt is mondják, hogy bár a nő választ a férfi kövezi ki a választása útját, s hogy az igen, vagy a nem ösvénye lesz kecsegtetőbb az csakis rajta múlik. De tény, hogy bár ez nagyon jól hangzik a mai világban trendibb feladni, és tovább állni.

Én is ilyen vagyok. Úgy hagytam kicsúszni Janit az életemből mintha nem éreztem volna mennyire is akarom őt. Nem vettem róla tudomást. Könnyebb volt lezárni és elmenekülni, majd belefutni egy varangyba.

Mindennek ellenére másfél éve élünk boldogan. És tudod hogy miért??? - Mert ő velem ellentétben nem adta fel…….

                                                                                                            V é g e ........