Cipők, pasik, szerelem….

Mi köze a cipőknek a pasikhoz? S, hogy illeszkedik, mindebbe a szerelem?  Lehet párhuzamot vonni? Van egy közös pont ami összeköti őket? Vagy pusztán mi nők értjük ennek a jelentőségét, hogy számunkra egy cipő is lehet akkora szerelem mint egy férfi????  

Állítom, hogy 90 nőből, minimum 80, cipőmániás. - szigorúan zárójelben jegyzem meg:  én is az vagyok  -   Az arány, talán nem hajszálpontos, de a lényegen, ez mit sem változtat.

Aranyszabály: a csajok szemellenzőt viselnek, ha cipőkről van szó. Persze, előszeretettel vásároljuk a sálakat, és táskákat, de a „topánka” mindig is előkelő helyet foglalt, s foglal el, egy igazi nő életében. Épp akár a férfi…??? Ha az is nagybetűs akkor mindenképp :-)

 

Na de, hogy miért is mondom mindezt, s honnan e kapocs? Régen kezdődött már, még jóval a Szex és New York előtt, de sokkalta a Született feleségek után. Valahol félúton.

A nő úgy érezte a cipők, irányítják az életét. Volt neki mindenféle. A tűsarkú, amit akkor hordott, ha nagyon nőies akart lenni. Persze, ebből is mindjárt kétféle típusú: az elegáns, és az utcanős.

Az elegáns, mélyfeketében pompázott, s jobbára akkor került elő a gardrób, harmadik sor, második fakkjából, amikor a nő, a politikus „barátjával” találkozott.

És hát ott volt a másik ugye, ami úgy öt centit emelt a magasságán. Vadrózsaszínben vigyorgott, s amit, főleg a sarki bárba készülve, húzott a lábára, egy szűk, farmer kíséretében.

A zöld szandáljáról rendszerint Józsi, a postás jutott az eszébe, aki egyik alkalommal annyira megbámulta, hogy kishíjján, az út menti árokba zuhant biciklijével. A lapos talpú, zöld topánka jelenléte, azóta sem engedi feledni, ezt a mókás pillanatot.

Egy napon a nő kinyitotta szekrényét, és miközben a szeretett lábbeliket bámulta, felsejlett elméjében, egy régi bölcs mondás: „úgy cserélgeti a férfiakat, mint más a cipőjét”  

Ahogy végigvezette szemeit a repertoáron, ráeszmélt, hogy mennyire igaz ez a mondás, az ő életére is, amelyben, bizony, számos pasi megfordult. S csak, úgy, mint a cipők, aztán szépen, egyenként elkoptak.

Megkoptak a szerelmek, a barátságok, egy eljárt tűsarkúhoz hasonlóan. Egyszerűen kifakultak, mint az a mélybarna mokaszin, amit még az első fizetéséből vásárolt, úgy „tizen” évvel ezelőtt. Vele együtt, elhalványodott a tinédzserkori szerelem emléke is. Kifakult, de nem tűnt el teljesen, ahogyan, az a megtört, eljárt mokaszin, sem merülhet el soha a süllyesztőben. 

Voltak állandó darabok, amiket jobbára, folyamatosan elővett. Az örök jelenlévő, a hegyes orrú lakkcsizma, ami minden évben divatos, vagy a bundás- szőrös, ami otthonra, vagy egy bevásárlásra tökéletes.

Az egyetlen igaz szerelme, az örökké elegáns lakkcsizmát képviselte a nő életében, aki bár már messze járt, ámde egy életre bevésődött a szívébe, és eszébe sem jutna, hogy bármikor is kidobja onnan.  A laza- prémes pedig, a sarki újságárust, aki minden áldott reggel, ugyanazzal a meleg bókkal köszöntötte. 

Akadtak, elnyúzottak, megtépázottak, ketté töröttek, és bizony, ott hevertek a nagy csalódások is. A vonzó külcsínnel megáldott, mégis hordhatatlan, vállalhatatlan darabok, amikbe bár soha ne tett volna bele egyetlen lépést sem. 

  Mosolyogva gondolt „ a csak azért, hogy eggyel több legyen „ darabokra.  A jelentéktelen, soha lábára nem kerülő, csizmák, cipők, papucsok rengetegére, amik szintén mind – mind ott tornyosultak előtte.  Erről aztán, eszébe jutott a  „soha komolyan nem vett férfiak” kategóriája, akik csak azért jöttek- mentek az életében, hogy szórakozzon, felejtsen,vagy épp ne legyen egyedül, Nem szeretett erre gondolni, hisz az volt élete egyik legrosszabb időszaka, mely jól visszatükröződött a gardrób mélyén megbújó már-már kínosan csúnyácska lábbelikben.

Lényeg a lényeg, vásárolt ha boldog volt, és tetszeni akart másoknak, de akkor is ha hatalmas volt belül a csend. Bár utóbbi esetben még intenzívebb volt a vásárlási kedv, főleg  ha talált egy egyedi darabot, az sokat segített a lelkén. 

Gondolj csak bele, amikor a polcról lemosolyog rád egy gyönyörűség. Nem, nem a tökéletesről beszélek, hanem arról ami csak nemes egyszerűséggel megfog és menten beleszeretsz. Csalogatóan selymes hatású. Nem túl magas, épp a te zsánered. Leveszed, körbenézed, még fel is próbálod. Tökéletes, azonnal a sajátodnak érzed. Átgondolod, fontolgatod, félsz túl nagy árat fizetsz majd érte, de mégis engedsz a csábításnak, mert ami ennyire vonz az nem lehet csalódás. Persze hogy nem, hiszen olyan jól indult, képviseli mindazt amit kerestél. Boldoggá tett már a puszta lénye. Így gondolod, sőt nem is csak gondolod hanem tudni véled.  Egészen addig, amíg el nem mész benne egy fogadásra, és véresre nem töri a sarkadat.

Igen, akkor aztán rádöbbensz hiába minden. Bármennyire sokat gondoltál rá, bármennyit nézegetted és sóvárogtál után, s tettél azért hogy a tiéd legyen,  az a cipő nem volt más mint puszta illúzió.

Az ilyen cipőkkel jobb vigyázni!!! És azoktól a férfiaktól, akikben így vagy úgy, de felfedezni véled, álmaid, hamis cipőjének a tulajdonságát, talán nem árt távol maradni. A kivételek ugyan mindig ott lapulnak a képzeletbeli polcokon de ritkák. Általában, az ilyen első látásra szerelemekből, lesznek a második látásra, kínkeserves csalódások, de még mindig nem hiszed. Reménykedsz és újabb esélyt adsz, hogy majd a következő alkalommal kevésbé vérzel, pedig a tudatalattid kiabál:  „Hé! Te! Csak magadat áltatod” .

És igen, mikor sokadszorra is felsérti a lábad egy hanyag mozdulattal bedobod a sarokba és száműzöd az életedből. Abban a percben ráeszmélsz, hogy kár a látszathoz ragaszkodni, ha nincs meg a harmónia semmi nincs. Igen, akkor végre megérted, hogy az a cipő ami folyamatosan fájdalmat okoz Neked, nem lehet annyira becses, hogy sokáig viseld. Ha nem változik, nem tágul, nem simul, nem igazodik hozzád, le kell mondanod róla, mert őt bizony nem neked szánták…. 

Úgy hiszem van ám hasonlóság bőven cipők, pasik, szerelem terén, s. ha akarjuk, ha nem, főleg nőként bizony erős párhuzamot vonhatunk, ki-ki a saját életében.
Egyvalami biztos: a kényelmetlen soha nem lesz elég kényelmes, legyen szó cipőről, pasiról vagy szerelemről.